Községünkről

Porrogszentkirály (szlovénül: Poroghorvátul: Sekral[3]község Somogy megyében, a Csurgói járásban, a Zalaapáti-hát területén.

Fekvése

Csurgó nyugati szomszédságában fekszik, a horvát határ közelében; központjának déli részén a 6808-as út halad keresztül, Porrog és Surd felé a 6813-as út indul innen.

A hazai vasútvonalak közül a településen a Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal halad át, melynek egy megállási pontja van itt; Porrogszentkirály megállóhely körülbelül 3 kilométerre található a falutól.

A szomszédos települések: Porrog, körülbelül 1,5 kilométerre, valamint Gyékényes és Csurgó, egyaránt mintegy 5-5 kilométerre.

Története

Porrogszentkirály neve az 1332–1337. évi pápai tizedjegyzékben fordult elő először. 1550-ben Török János, 1583-ban a Zrínyi család volt a földesura. A falu az 1565-1566. évi török kincstári adólajstrom szerint csak 3, 1571-ben 12 házból állt. 1715-ben 11 háztartását írták össze; ekkor birtokosa őrgróf Turinetti Herkules József Lajos volt. 1773-ban már Festetics Kristóf birtoka volt, és a 20. század első éveiben is herceg Festetics Tasziló volt a nagyobb birtokosa.

A falu evangélikus temploma 1843-ban épült.

A községben 2007-ben 278 fő élt és összesen 150 lakás volt.[4]

Egy legenda az elnevezéséről

Elnevezését Szent László királyunkról kapta, amikor ezen a kicsi falun haladt át. Egy paraszt épp akkor ment arra és észrevette, hogy a király szekeréből kiesett egy csavar (miközben ő aludt) és mindjárt kiesik a kereke. A hős ember odafutott és az ujját bedugta a hiányzó csavar helyére, így megmenekült a király. A szekér megbillent, a király felébredt és észrevette az embert, aki kívánhatott valamit. A parasztember kívánsága az volt, hogy ezután ne Porrog, hanem Porrogszentkirály legyen a falu neve.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Porrogszentkir%C3%A1ly

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support